Hírek

Egykori és jelenlegi munkatársaink, ismerőseink, kóstolótársaink többsége megfordult már a budapesti rendezvényen: az évek során pakoltunk, töltöttünk, kínáltunk bort, magazint és szórólapot, kóstoltunk, megbeszéltünk, interjúztunk, csodálkoztunk, megdöbbentünk – akárcsak olvasóinknak, nekünk is számos élményünk keletkezett a várbeli borfeszteken.

Idén is, a borfesztivál jellegéből adódóan – mert az egész ország boros és kapcsolódó kínálatát igyekszik bemutatni -, évről-évre az újdonságot, a különlegest, az extrát keressük, amikor kilátogatunk. Idén egyrészt a nőké és a hölgy borászoké volt a főszerep, ennek is komoly figyelmet igyekeztünk szentelni, másrészt azt is fel akartuk mérni, mi látszik a Dél-Dunántúl borvidékeiből az országos merítésben – mivel tudunk kitűnni, mit emelnek ki mások, hova érdemes visszatérni (vagy az otthoni tájon járva újra elkirándulni).

                                                                   ^{Szomorkás borfesztiváli napok (A szerző felvétele)}

Zoranka és a tartósan Budapestre száműzött RMP szerdán kezdett, a friss és ropogós őszi Pécsi Borozó is szép példányszámban érkezett meg a fesztivál területére, hogy aztán néhány órán belül kikerüljön a Pannon Borrégiós standok javára. Felmértük a terepet, és sok kedves meghívást halasztottunk kicsit későbbre, hogy felkutassuk, mit mond az idei fesztivál bor és nők viszonyáról, és mit árul el hazai pályánk hangsúlyairól.

Aztán cél tévesztettünk: valahogy két férfinál találtuk magunkat. A tokaji Balassa Pince és az „örök szomszéd” Gizella Pince kínálata minden bizonnyal az ország legjobb fehérborai közé kívánkozik, a kiváló furmintokról és a(z idei szortimentben különösen) remek hárslevelűkről többször megemlékeztünk már. Náluk a panoráma is kiváló a pesti oldalra, a néhány stand helyén éktelenkedő útépítés sem tudja elrontani. A környék tokaji kínálata így is beláthatatlan: korábban a Vylyannál dolgozott a magyar piacot most felfedező (és jól prezentáló) Holdvölgy borásza, erről RMP már a szombati napon győződött meg.

Az ételkínálat most sem ellenállhatatlan: a kenyérlángos körítése pompásabb, mint a beltartalma, két szelet sonkás kenyérért fáj egy ezres, a csülkös bucit nem minden esetben filézték ki. Kávét tavaly még csak a Széchenyi Könyvtár automatája mért az első napon, most már tucatnyi kapszulás főző próbál felzárkózni. Feltankolunk koffeinből és visszatérünk a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter standjához. A Pécsi és a Tolnai borvidék fájóan alulreprezentált amúgy a rendezvényen, szóval a legnagyobb rajongók itt juthatnak válogatott tételekhez. (Bár egy ottfelejtett cetli szerint a Zsolnay Örökségkezelő számára őriznek kicsit arrébb egy pultot, ott végül csak kenyeret tárol egy szomszédos vállalkozó.)

                                                                                                             ^{Kenyeret, kultúrát, bort?}

Szekszárd és Villány messziről is jól látható, a legnépszerűbb és a legkiválóbb tételek sok környékbeli borászatnál kerülnek elő. A Budavári Borfesztiválon a helyzet változatlan: a falatkák felejthetők, a műsorról lemaradtunk, az eső meg mindig közeledett. A borválaszték viszont kiváló, ugyanakkor beláthatatlan és végigkóstolhatatlan. Talán jövőre végigérünk.

forrás: http://www.pecsiborozo.hu/hirkereso/a_varban_a_helyzet_valtozatlan