Kereső


Pincészet kereső Agrármeteorológia

hírlevél


E-mail cím:

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2016.06.23.)


Kiadva: 2016.06.23. 12:00-kor.

Érvényes: 2016.06.30-ig.
Várható frissítés: 2016.06.30. 12:00-kor.

 

Közvetlenül a virágzás utáni időszakban is hullott jelentős mennyiségű csapadék a Borvidéken, ennek megfelelően folyamatosan magas a páratartalom. A levélnedvesség időtartama naponta több óra is lehet. A gombabetegségeknek ez az időjárás nagyon kedvez. Egyes fajtákban, Kék Oportó, Kékfrankos, jelentős lisztharmatfertőzés indult el. Elsősorban a bogyókon tapasztalhatók erős fertőzések.

 

A lisztharmat mellett a peronoszpóra tünetei is folyamatosan jelentek meg a Borvidék ültetvényeiben. Most még csak a leveleken jelentek meg a tünetek, de a levelekről a későbbiekben a konidiumok lemosódnak a fürtökre és a továbbiakban a bogyók károsodása is elkezdődhet.


 

Lisztharmat ellen a felszívódó és a kontakt készítmények kombinációjával próbáljuk meg féken tartani a kórokozót. Az olyan ültetvényben, ahol évek óta ugyanazzal a készítménnyel permetezünk, és  - ennek ellenére - a lisztharmat előretörését figyeljük meg, haladéktalanul váltsunk készítményt, mert lehet, hogy kezdődő vagy kialakult rezisztencia az oka a részbeni/teljes hatástalanságnak. A továbbiakban váltogatva használjuk a lisztharmat elleni készítményeket.

Peronoszpóra ellen a permetezések "alapszereként" mindenképpen szerepeljen a folpet hatóanyag vagy folpet tartalmú szerkombináció. A peronoszpóra elleni hatása mellett a botritisz ellen is véd.

A betegségek számára jelenleg nagyon kedvező időjárás miatt, folyamatosan - 10-12 naponta - folytatni kell a blokkszerű kezeléseket. A készítmények közül a legerősebb hatásúakat válasszuk: ez lehet valamelyik strobilurin, ezen kívül felszívódó szerek kombinációjával is permetezhetünk. A strobilurinok ebben az időszakban, amikor még nem alakulnak ki erős járványok, kifejezetten javasoltak. A levélre vagy bogyóra kerülő fertőző spórát pusztítják. Ez mellett  - és ez az egyik legelőnyösebb tulajdonságuk - a többi szernél hosszabb a hatástartamuk. Nem mozognak gyorsan, nem erős gyógyító hatásúak, de "állóképesek". A fertőzés előtt kijuttatva őket hosszú ideig képesek védeni az egészséges állományokat. Azokon a helyeken, ahol még nem jelentek meg a betegségek a strobilurinok használata javasolt továbbra is. Ahol már találunk fertőzött levelet vagy bogyót, ott a felszívódó készítményeket használjuk.

 


A szőlőmolyok lárváinak károsítása folyamatos.  Vizsgáljuk át a fürtöket, és ahol szövedéket vagy lárvára utaló rágást észlelünk, ott haladéktalanul permetezzünk. A lárvák többsége L3-as stádiumban van a mostani időszakban. Szex-feromon csapdáink a héten nem fogtak lepkét.

Mind a gombaölő mind a rovarölő szerek kijuttatásánál ügyeljünk a jó fedettség elérésére. A mostani időszakban hektáronként 350-400 l víz körüli mennyiséggel lehet jó fedettséget elérni. Lehetőség szerint kerüljük a nagy vízmennyiséggel történő permetezést. 


 

A nagy, 500-600 liter víz/ha, vízmennyiséggel történő permetezés "híg" permetlé-oldatot ad, amely még tovább "hígulhat" a szőlő erős növekedése és új lombképződése miatt. A hónaljhajtások megjelenése és fejlődése is jelentősen növeli ilyenkor az új lombfelületet. A "töményebb" permetlé használat - az erős növekedés leállásáig - javasolt. A szőlőnek kedvező időjárás miatt továbbra is nagyon erős a hajtásnövekedés. A szőlő pillanatok alatt „lenőtte” a támrendszert.


Ennek ellenére, ahol lehet ott várjunk még a tetejezéssel. Az eltávolított hajtáscsúcs miatt a növény azonnal „válaszol”, a fürtzónában megindul az oldalhajtások tömege. Ez a későbbiekben kedvezőtlen, a fürtzóna beárnyékolódik, besűrűsödik, ami veszélyt jelent a betegségek felszaporodása miatt.

 

A szőlőben a gyomnövényekre is fordítsunk kellő figyelmet. Ha az ültetvény újra kigyomosodott, a nyári kezelést glifozát tartalmú készítménnyel végezzük el. Több veszélyes gyom is újra „nekilendül” ebben az időszakban, ezért ezek irtására akkor kerüljön sor, amikor még 20-30 cm-nél nem nagyobbak. Később csak sok vesződséggel, többszöri kaszálás és az ezt követő újrahajtáskor elvégzett gyomirtás ad csak eredményt. A kijuttatáskor ügyeljünk arra, hogy a permetlé nem érheti a kultúrnövény zöld részeit, ezért elengedhetetlen a törzstisztítás. A törzstisztításra fokozottan figyeljünk a glifozát tartalmú készítmények használatánál. A törzsön hagyott hajtásokon keresztül felszívódhatnak az ilyen hatóanyagú készítmények és a későbbiekben kárt okozhatnak a szőlőtőkéknek.

 

Már most gondoljunk a lombtrágyák használatára. Két okunk is lehet rá. Az egyik, hogy a jövő évi termés – a rügydifferenciálódás  - most alakul ki. A másik ok a termés minősége, és a hiánybetegségek megelőzése. Már ebben az időszakban gondolni kell a hiánybetegségekre. Július-augusztusban már késő „feltölteni” a tőkéket tápanyaggal. Ezen okok miatt kezdjük el a lombtrágyák folyamatos, minden permetezésnél történő, adagolását.

 

A gubacsatkák kártétele továbbra is szembetűnő lehet egyes ültetvényekben. Ezeken a helyeken speciális atkaölő szerek használatával - lehetőleg kétszer egymás után 14 nappal - egész évre megoldhatjuk a problémát.

 

A megfelelő zöldmunka kiemelten fontos egész tenyészidőszakban. Az idei évben sem könnyű a gyors és erős növekedést "követni" a zöldmunkákkal. Jelenleg a fenti képen látható állapot lenne kívánatos minden szőlőben. A hajtásválogatás, a hónaljazás, befűzés után így kellene kinézni a szőlőnek a mostani időszakban. A lombsátor szélessége 60 cm.

Több helyen, ahol nem tudják tartani a tempót, sajnos nem így fest a szőlő. A megkésett zöldmunka a mennyiség és a minőség rovására fog menni.

A hónaljhajtások megjelenése és fejlődése is jelentősen növeli ilyenkor az új lombfelületet. A "töményebb" permetlé használat - az erős növekedés leállásáig - javasolt. Ezzel együtt vigyázzunk a kén tartalmú szerek és a lisztharmat elleni felszívódó készítmények használatakor fellépő esetleges perzselésekre.

Kifejezetten kabócák ellen közvetlen a szőlő virágzása után kell elkezdeni a védekezést. Maga a kártevő nem karantén besorolású, csak a betegség (aranyszínű sárgaság fitoplazma), amit terjeszt.

 Amerikai szőlőkabóca kifejlett egyede

A Borvidéken az amerikai szőlőkabóca lárvák károsítása folyamatos, a lárvák L2-L3-as fejlettségűek. A fiatal lárvák még nem terjesztik a fitoplazmás betegséget. Az amerikai szőlőkabóca előfordulás egyelőre csak szórványos az ültetvényekben. Felméréseink szerint csak az ültetvények 5-10%-ban fordul elő jelentősebb állománya. Az általa terjesztett karantén betegség - az aranyszínű sárgaság fitoplazma - jelenlétét még nem igazolták az elmúlt években elvégzett laboratóriumi vizsgálatok, így a Borvidék, jelen állapot szerint, mentes az aranyszínű sárgaság fitoplazma betegségtől. Ennek a státusznak a fenntartása miatt fontos az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés a nyári időszakban.

 L3-as fejlettségű lárva

  

Figyelemmel kísérhetjük a lárvák általi fertőzöttség alakulását országosan a naponta frissülő https://karositomonitoring.nebih.gov.hu/ weblapon a Térképek menüpont alatt. A narancssárga jelölőkre rákattintva megnézhetjük a fogás helyén az első fogás dátumát, a fogott egyedek számát és a lárvák fejlettségi állapotát. A kártevő ellen most már javasolt a védekezéseket elkezdeni (Actara SC). Az Actara SC, mint a leghatásosabb készítmény, az engedélyokirata előírása alapján szőlőben csak gyümölcskötődés kezdetétől (elvirágzás után) használható. A készítmény méhekre kifejezetten kockázatos. Virágzó gyomnövények jelenléte esetén nem alkalmazható. Ezért használata előtt gondoskodni kell a szőlőültetvényben a virágzó gyomok kaszálásáról vagy irtásáról. Szőlőben évente maximum 3 alkalommal, 14 napos időközzel, gyümölcskötődés kezdetétől fürtzáródásig használható. Mindenképpen várjuk meg tehát, amíg  teljesen elvirágzik a szőlő, és csak utána kezdjük meg a kártevő elleni permetezéseket.
 

Kezelési időpontok és alkalmazható növényvédő szerek az amerikai szőlőkabóca ellen:

 

https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/szakteruletek/noveny_talajvedelmi_ig/szakteruletek/nov_eg/neukarositok/neu_karositok_fd.html 

Egyre több termelőnél előfordulnak a borvidéken az amerikai lepkekabóca által okozott tünetek. Feltűnő ismertető jele az időnként igen nagy mennyiségű fehér, vattaszerű viaszváladék, melynek védelmében a lárvák és nimfák fejlődnek. Ezt a fehér váladékot már május végétől gyakran láthatjuk a tápnövényei levelén, szárán. A kifejlett lepkekabócák (5-8 mm nagyságúak) júliustól már megfigyelhetők, repülni is képesek, így könnyen és gyorsan terjednek. Tojásai a fás szárú tápnövények kérgén vészelik át a telet. Háztetőszerűen összecsukott szürkésfehér, viaszporral borított, ezüstös szárnyai és sárga szemei könnyen felismerhetővé teszik. A növényeken pattanva közlekedik.



Amerikai lepkekabóca  

A növények levélfonákán, sarjhajtásokon végzett szívogatás következtében ragacsos mézharmatot ürít, melyen fekete korompenész telepszik meg. Leggyakrabban károsított növényfajok a fafélék, de közel 100 tápnövénye között gyümölcsfák és a szőlő is szerepelnek.

Védekezési lehetőségként az olajos készítményekkel történő, tél végi lemosó permetezés gyéríti az áttelelő tojásokat. A már kifejlett állat ellen lehet kontakt hatású, de célszerűbb felszívódó szereket használni, vagy kombinálni a kettőt, a kezeléseket pedig ismételni is szükséges. A felszívódóak közül az Actara SC kiemelkedően hatékony ezen kabócafaj minden fejlődési alakja ellen is.

 A meteorológiai állomások által mért adatok 

 06.17 - 06.23.

 Heti átlaghőmérséklet (oC)

 Csapadékösszeg (mm)

 Szekszárd

22,5

17

 Iván-völgy

22,3

16

 Bati-kereszt      

22,3

15

 Kajmád   

22,4

18

 Görögszó  

22,6

16

 Bátaszék  

22,6

15

 Paks  

22,2

18

 Bonyhád     

22,1

19

 

Az évszakos átlagnál 2-3 fokkal melegebb 2 hét áll előttünk. Jövő hét közepén várható pár mérsékeltebben meleg nap. Szombaton is még nagyon meleg, de élénkebb délkeleti áramlással már labilisabb, magasabb nedvességtartalmú légtömeg érkezik. Már többfelé alakulhat ki helyi zápor, zivatargóc a változóan napos-gomolyfelhős időben. Vasárnap napközben még fülledt meleg idő valószínű, majd késő délután, északnyugat felől egy hidegfront éri el az országot. Növényvédelmi munkákat a héten csak körültekintéssel lehet végezni biztonságosan, az eső, zivatar veszélye fennáll. A következő 7 napban Borvidékünkön 18 mm csapadék várható (Forrás: http://www.eumet.hu/).

 

A

ajánlata erre a hétre atkák ellen: Thiovit Jet, Vertimec Pro

molyok ellen: Karate Zeon 5 CS

kabócák ellen Actara SC

lisztharmat ellen: Dynali, Topas 100 EC, Thiovit Jet

peronoszpóra ellen: Bravo 500, Ridomil Gold MZ 68 WG, Pergado F

lisztharmat, peronoszpóra, szürkepenész ellen: Quadris Max

gyomok ellen: Medallon Prémium

 

A fent felsorolt betegségek ellen a Syngenta a következő készítményeket ajánlja.

Bejelentkezés


Név:
Jelszó:
Megjegyzés:

Hírek


2016. május 10.

SZEKSZÁRD koccint BUDAPESTTEL

tovább

2016. május 5.

Szekszárdi Nyitott Pincék

tovább

2016. április 18.

A Szekszárd Borvidéki Borverseny Aranyérmes Palackos Borainak kóstolója.

tovább