Kereső


Pincészet kereső Agrármeteorológia

hírlevél


E-mail cím:

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.07.31.)


 

Kiadva: 2014.07.31. 12:00-kor.

 

 

Érvényes: 2014.08.07-ig.

 

 

Várható frissítés: 2014.08.07. 12:00-kor.

 

 

Még ne lazítsunk a növényvédelmi programon, főleg a késői érésű fajták esetében. Sokan már átállnak a réz és kén használatára. Az elmúlt 10 napban 40 mm csapadék esett. Minden napra jutott belőle, szinte egyfolytában nedves volt a szőlő ez idő alatt. A késői fajták, ahol még "nyers" a szőlő, zsendülő bogyókat még nem találni, jelentősen befertőződhettek az elmúlt időszakban. Ennek tünetei - fürtperonoszpóra - az elkövetkező hetekben fognak megjelenni. Ezért mindenképpen fontos, hogy a napokban peronoszpóra elleni felszívódó készítmény kerüljön kijuttatásra.

 

 

Szinte minden nap esett eső az elmúlt időszakban. Ez rendkívül kedvez a peronoszpórának. A meleg időjárásban, főleg párás körülmények között azonban még mindig fertőzhet a lisztharmat is a továbbiakban, de inkább már csak a fiatalabb, fejletlenebb fürtrészek vannak veszélyben.

 

 

 

 

 

A peronoszpóra, a késői fajtákban, még mindig jelentős veszélyként leselkedik a szőlőre. Az elmúlt héten 4 fertőzési ciklus indult el peronoszpóra esetében. Ennek tünetei a napokban fognak megjelenni.  Elsősorban a felső, vitorla alatti fiatal levelek fertőződhetnek erősen.

 

 

 

A leveleken megjelent tüneteket vegyük komolyan, mert a későbbiekben a levek fonáki részén képződő ezüstszínű penészgyepről a konidiumok lemosódnak a fürtökre és a továbbiakban a bogyók károsodása is elkezdődhet.

 

 

 

Ezen okok miatt, a késői fajtákban (Merlot, Cabernet), továbbra is folytatni kell az erős védelmet szőlőben a gombabetegségek ellen.


 

 

A zsendülésben előrébb jutott fajtáknál (Kék Oportó, Zweigelt, Pinot Noir) a réz és a kén hatóanyagok mellé nyomatékosan javasolható botritisz elleni készítmény hozzáadása is. Ezzel megelőzhetjük a cukrosodó bogyókon elinduló rothadási folyamatokat. Éréskor majd pedig ezt megismételve rothadásmentesen tudjuk tartani a szőlőt.


A szőlőmolyok károsítása folyamatos.  Vizsgáljuk át a fürtöket, és ahol szövedéket vagy lárvára utaló rágást észlelünk, ott haladéktalanul permetezzünk. A héten a tarka szőlőmoly rajzása leállt, a lárvák kelése - ezzel párhuzamosan - megkezdődött. Az idei évben a molyok nagy száma miatt mindenképpen indokoltak a védekezések. A legjobb ha elejét vesszük az éréskor kellemetlenséget okozó „molyos” bogyók kialakulásának. Most, a második nemzedék alatt, jó lehetőség kínálkozik a molyok egyedszámának lecsökkentésére. A sikeres védekezést követően szüretig már nem kell tartani az esetlegesen kialakuló kártételtől, illetve a későbbiekben a molykártétel nyomán fellépő szürkepenésztől.

 

 

 

Mind a gombaölő mind a rovarölő szerek kijuttatásánál ügyeljünk a jó fedettség elérésére. A mostani időszakban az 500 liter víz/ha vízmennyiséggel történő permetezés a legeredményesebb.

 

 

 

A szőlőben a gyomnövényekre is fordítsunk kellő figyelmet. Ha az ültetvény újra kigyomosodott, a nyári kezelést glifozát tartalmú készítménnyel végezzük el. 

 

 

 

 

 

A meteorológiai állomások által mért adatok

  

 07.25 - 31.

 Heti átlaghőmérséklet (oC)

 Csapadékösszeg (mm)

 Szekszárd

22,4

15

 Iván-völgy

22,2

19

 Bati-kereszt      

22,1

14

 Kajmád   

22,2

13

 Görögszó  

22,2

15

 Bátaszék  

22,3

14

 Paks  

22,3

12

 Bonyhád     

22,1

18

 

Tartósan fülledt, meleg, közel kánikula, szombatig gyakori, sok eső, zivatarfolt, szombattól szárazabb idő és erősödő kánikula várható. A következő 7 napban a Borvidékünkön 30 mm csapadék várható. Az időjárás-előrejelzés 07.31-én (csütörtökön) készült, az ebből az időpontból előrelátható időjárást jelzi előre. A kiadás napjától távolodva a későbbiekben ez jelentősen változhat, ezért adott napra várható csapadékról a http://www.eumet.hu/ weboldalon érhetünk el információkat.

 

 

 

A

 

ajánlata erre a hétre: atkák ellen Thiovit Jet, Vertimec 1,8 EC

atkák ellen a Vertimec 1,8 EC lehetőség szerint önmagában kijuttatva

lisztharmat ellen Thiovit Jet, Topas 100 EC, Dynali

peronoszpóra ellen Bravo 500, Ridomil Gold MZ 68 WG, Pergado F

lisztharmat, peronoszpóra és szürkepenész ellen Quadris Max

szürkepenész ellen Switch 62,5 WG vagy Chorus 50 WG

szőlőmolyok ellen Affirm, Karate Zeon 5 CS

amerikai szőlőkabóca ellen Actara SC

gyomok ellen Medallon Prémium

 


A fent felsorolt betegségek ellen a Syngenta a következő készítményeket ajánlja.

 

 

 

 

Aranyszínű sárgaság fitoplazma

 

 

 

 Jelenlegi helyzet:

 

 

 

Környezetkímélő védekezési lehetőségek a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma kabóca vektora ellen

 

          Védekezni kell a fitoplazmát terjesztő vektor, az amerikai szőlőkabóca ellen. A kártevő jelenleg L4-L5 lárvastádiumban van (öt lárvafejlettségi fokozat ismeretes), e fejlettségnél már képes átvinni a kórokozót a beteg tőkékről az egészségesekre. Az ország több helyén (Csongrád, Balaton déli része) már az imágókat is fogják a csapdák.

 

           A permetezések tervezésekor a gazdálkodónak szigorúan be kell tartania a törvényi előírásokat (43/2010.(IV.23.) FVM rendelet 15.§.), mely szerint méhekre kifejezetten veszélyes (kockázatos) készítménnyel virágzó növényállomány (ide értendő a nem virágzó kultúrában előforduló virágzó gyomok is) kezelése tilos!

 

Méhekre mérsékelten veszélyes (kockázatos) szereket csak az engedélyokiratba foglalt kiegészítés birtokában, a méhkímélő technológia pontos alkalmazásával szabad kijuttatni!

 

E szerint a kezelés csak a csillagászati napnyugta előtt 1 órával kezdhető meg és még aznap 23.00 óráig be kell fejezni.

 

Amennyiben a méhek a megjelölt időszakban még a virágzó növényállományt látogatják, a permetezés nem kezdhető meg! Szigorúan tilos a permetezést a hajnali, vagy reggeli órákra időzíteni (befejezni).

 

           Ha a kezelendő szőlőterület szomszédságában virágzó kultúrnövény (pl. napraforgó) van, a permetezés szintén nem végezhető. A méhek kímélése érdekében a gazdálkodó és a közelbe települt méhész között tájékoztató kapcsolat felvétel indokolt.

 

     A környezetkímélő, integrált növényvédelem legfontosabb követelménye a méhek védelme. A károkozó termelőket a kártérítésifelelősség mellett növényvédelmi bírság is sújtja, ezért mindenki törekedjen a szakszerű védekezések megvalósítására (szeles időben ne permetezzünk, lehetőleg az esti órákban szórjuk ki az engedélyezett készítményeket (az engedélyezett dózisban).

 

 

 

           Az amerikai szőlőkabóca ellen a zsendülésig rendszeresen védekeznünk kell. Erre az alábbi készítményeket javasoljuk:

 

Készítmény

Hatóanyag

Forg. kat.

Méhveszélyesség

Korlátozások

ACTARA SC

tiametoxam

II.

Kifejezetten kockázatos

Fürtzáródásig,

évente max. 3x

KARATE ZEON 5 CS

lambda-cihalothrin

III.

Mérsékelten

kockázatos

Fürtzáródásig, évente max. 2x

Méhkím. technol.!

DECIS MEGA

deltametrin

II.

Mérsékelten

kockázatos

Zsendülésig, évente max. 2x

Méhkím. technol.!

SPIN TOR

spinosad

II.

Mérsékelten

kockázatos

Zsendülésig, évente max. 3x

LASER

spinosad

II.

Mérsékelten

kockázatos

Zsendülésig, évente max. 3x

 

 

 

Bővebben lásd lent.

 

 

 

 

 

ÚJ BETEGSÉG !!!

 

   

 

Aranyszínű sárgaság fitoplazma

 

 

 

 

Aranyszínű sárgaság fitoplazma tünete a szőlő levelein

 

 

 

Az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma, a Grapevine Flavescence dorée phytoplasmaa szőlő veszélyes új károsítója. A fertőzés következtében a szőlőtőkék terméshozama 20-50 %-kal csökkenhet, a beteg növények száma évente megtízszereződhet. A vektor (kabóca) elleni védekezés hiányában a tőkék 80-100 %-a befertőződhet, fogékony fajták esetében néhány év leforgása alatt ki is pusztulhat. A betegség elleni védekezéshez jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő kémiai eljárás. A betegséget okozó fitoplazma, azaz sejtfal nélküli baktérium bejelentési kötelezettség alá tartozó karantén károsító. Besorolása azt jelenti, hogy az Európai Unió egyes területein előfordul, de behurcolása és terjesztése tilos. A betegség pusztítását először 1949-ben a délnyugat-franciaországi Armagnac vidékén tapasztalták. Olaszországban 1973-ban észlelték először. Spanyolországban a francia határ közelében, Katalóniában következett be az első fertőzés 1996-ban. Portugáliában először 2007-ben észlelték a betegséget az ország északi részén.Közép-Európában Szerbiában 2002-ben azonosították először a középső-déli területeken. Svájcban Ticino tartományban van jelen 2004 óta. Szlovéniában az első fertőzött növényeket 2005-ben az Adriai-tengerpart közelében találták. Három évvel később már az ország keleti, azaz Magyarországhoz közeli területén is bekövetkezett a fertőzés. Ausztriában 2009-ben jelentkezett a betegség Stájerországban. Horvátországban 2009-ben jelent meg az első fertőzött körzet. A betegség gazdasági jelentőségét mutatja, hogy bár számos fertőzött területet tartanak nyilván a tagállamok, túlnyomó többségükben még mindig felszámolási intézkedéseket kell tenni a terjedés megállítására. Magyarországon 2013. augusztus 30-án mutatta ki először a kórokozó jelenlétét (Zala megyében) szőlő növényben és a Scaphoideus titanus kabócában a NÉBIH Növény-egészségügyi és Molekuláris Biológiai Laboratóriuma.

 

A kezdeti tünetek közé tartozik az ízközök rövidülése. A hajtásokon az első, enyhe sodródást mutató levelek a nyár közepén jelennek meg. A tünetek fokozatosan erősödnek, és kialakul a betegségre jellemző, levélszél felé történő, háromszög alakú sodródás. A napnak kitett levélrészeken a fehér bogyójú fajtáknál a levéllemez részleges vagy teljes sárgulása, kék bogyójú fajtáknál vörösödése figyelhető meg, a levélfelület fémszínű lesz.

 

Az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma a fertőzött növény háncsrészében él, terjedésre önmagában nem képes. Távoli új területekre és ültetvényekbe fertőzött szaporítóanyaggal kerülhet. Ültetvényen belül és kisebb távolságra az Európába a 20. század első felében behurcolt amerikai szőlőkabócával (Scaphoideus titanus) terjed, a vektor szívogatásával kerül át egészséges növényekbe, megfertőzve azokat.

 

 

 

 

Amerikai szőlőkabóca kifejlett egyede

 

 

 

Az amerikai szőlőkabóca egynemzedékes, tojás alakban telelő faj. A nőstények a tojásaikat a két éves cser foszló kérge alá helyezik. A lárvák kelése időjárástól függően elhúzódó, május közepétől egészen július második dekádjáig tarthat. Az L1-L3 lárvák főleg a hajtások alsó leveleinek fonákán tartózkodnak, közel azokhoz a vesszőkhöz, ahová a nőstények tojásaikat lerakták. Az imágók július elejétől-közepétől jelennek meg – először a hímek, később a nőstények –, és egészen szeptember végéig, október elejéig jelen vannak. A rajzáscsúcs időjárástól függően július vége-augusztus közepe közötti időszakra esik.

 

 

 

A fitoplazma terjedése megakadályozásának egyik kulcsfontosságú intézkedése a terjesztő vektor elleni védekezés. A vektorok egyedszámának gyérítését a szőlő gondos metszésével, a nyesedék elégetésével, a rügyfakadás előtti olajos permetezéssel, a tenyészidőben pedig a lárvák és az imágók elleni növényvédő szeres (Actara SC) kezeléssel tudjuk megoldani.

 

 

 L3-as lárva

 

 

 

 

 

 

 

 

  L5-ös lárva

 

 

 

 

 

Tolna megyében 2014. június 2-án találtuk meg az első lárvákat a Kölesdi megfigyelőhelyen. Az amerikai szőlőkabóca lárvákat egy fehér papírlapra tudjuk lerázni a lombozatról. Szabad szemmel nehezen, de megfigyelhető a kis lárva. Jellegzetessége, hogy pattog. Figyelemmel kísérhetjük a lárvakelés alakulását országosan a naponta frissülő https://karositomonitoring.nebih.gov.hu/  weblapon a Térképek menüpont alatt. A narancssárga jelölőkre rákattintva megnézhetjük a fogás helyén az első fogás dátumát, a fogott egyedek számát és a lárvák fejlettségi állapotát. Jelenleg a lárvák L4-L5-ös fejlettségűek. A kártevő ellen a virágzás után javasolt a védekezéseket elkezdeni (Actara). Az Actara, mint a leghatásosabb készítmény, az engedélyokirata előírása alapján szőlőben csak gyümölcskötődés kezdetétől (elvirágzás után) használható.

 

Azokban a termő ültetvényekben, amelyekben az előző tenyészidőben kimutatták az amerikai szőlőkabóca jelenlétét, kifejezetten ajánlott a lárvák ellen védekezni a nagyobb fertőzésveszély miatt.

 

A szaporítóanyag előállító területeken (törzsültetvények és faiskolák) a vektor elleni védekezés kötelező, függetlenül attól, hogy előfordul-e a kabóca a területen vagy sem.

 

A védekezésre több – a szőlőmolyok ellen is engedélyezett – rovarölő szer alkalmazható (pl. tiametoxam, lambda-cihalotrin, deltametrin, béta-ciflutrin, klórpirifosz-metil, klórpirifosz hatóanyagú permetező szerek).

 

A kórokozóval, az amerikai szőlőkabócával valamint a védekezéssel kapcsolatos információk elérhetők a NÉBIH alábbi honlapján:

https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/szakteruletek/noveny_talajvedelmi_ig/szakteruletek/nov_eg/neukarositok/neu_karositok_fd.html

Bejelentkezés


Név:
Jelszó:
Megjegyzés:

Hírek


2016. május 10.

SZEKSZÁRD koccint BUDAPESTTEL

tovább

2016. május 5.

Szekszárdi Nyitott Pincék

tovább

2016. április 18.

A Szekszárd Borvidéki Borverseny Aranyérmes Palackos Borainak kóstolója.

tovább