A Klaszterről
A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter létrehozásának elsődleges célja az volt, hogy ebben a formában is elősegítsék a Dél-Dunántúl borturisztikai kapacitásának továbbfejlesztését, az ágazat regionális fejlesztéseinek összehangolását, a lehetséges támogatási források felkutatását, az ágazat regionális értékesítési és termékfejlesztési funkciójának koordinálását, közös termék- és szolgáltatás fejlesztési tevékenység kialakulását vagy például közös értékesítési tevékenység kialakítását.
A háttérmunka mellett a klaszter tevékenységével a borturizmus iránt érdeklődő közönség is találkozhat, hiszen a klaszter székhelyén, a Vince Utcai Kreatív Inkubátorházban október 20-án meg-nyílt a Pannon Borturisztikai Centrum. A borturisztikai és bor-marketing központ mintegy 30 fő befogadására alkalmas kóstoló- és oktató teremmel rendelkezik, amely különböző csoportos kóstolók, borklubok, valamint a borágazattal kapcsolatos képzések színhelyéül is szolgál majd a közeljövőben. A képzések jelenthetik majd a centrum egyik erősségét, hiszen az elkövetkező hónapokban egynapostól félévesig terjedő rövidtávú oktatások indulnak itt, többek között a Suze La Rousse-i Boregyetemmel és a Borkollégiummal együttműködésben.
A Dél-Dunántúli Operatív Program keretén belül a "Turisztikai klaszterek fejlesztése" tárgyú felhívásra a Pécs-Mecseki Borút Közhasznú Egyesület által "A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter kialakítása" címen beadott pályázat 39.960.000 Ft összköltséggel, 32.321.000 Ft támogatással valósul meg 2010. szeptember 1. és 2012. április 28. között.